A jelképek olyan jelrendszerek, melyek képet adnak a világról. Jelképet nem csak szakrális, de a tudományt kiszolgáló tárgyak is hordozhatnak. Vegyünk két „szélsőértéket”! Űrteleszkóp és Szent Korona.
Néhány gondolat az elsőről. Mit jelképez az óriástávcső? Egy szándékot.
Azt, hogy az ember megpróbál ablakot nyitni egy kozmikus otthonától, a Földtől távol eső világra, vagyis kifelé keres. Ennek azonban következményei vannak. Minél inkább kutatja ugyanis kifelé a világot, annál inkább távolodhat el belső valójától. „Kifelé” haladásával mind messzebb merészkedik a Világűrbe. Milyen veszélyt rejt magában e kalandozás? Az Űrre koncentrálva az emberi világ kérdései és problémái háttérbe szorulhatnak, ami közönyösséghez, kiüresedéshez, vagyis az emberi világ űrré válásához vezethet. Ilyen összefüggésben egy űrteleszkóp szimbolikusan nem csupán az ember számára nyit kaput, hogy megismerhesse kozmikus környezetét, de kaput nyit az Űr, vagyis a kiüresedés számára is, hogy e kapun keresztül mintegy leszivárogva az emberi dimenzióba „gyarmatosítsa” azt az ürességet kitölteni képes világot, amit a kultúra több ezer év alatt felépített. Mivel azonban maga az ember is a világ szerves része, így a jelképes „gyarmatosítás” hatására leszivárgó Űr, vagyis az üresség – ha úgy tetszik a kiüresedés – az emberi minőségre is kifejtheti hatását, az emberi lélekbe is behatolhat. Az ember pedig a „haladónak” reklámozott racionalitás oltárán feláldozva önmagát hátrahagyhatja lélekvezérelt emberi valóját. Csakhogy a lélekalapúnak teremtett emberi minőség a világ „fejlődésének” pressziójára bármilyen szinten is válik a kiüresedés áldozatává, egyfajta „háttérsugárzásként” magában hordozza a lélek megtalálásának vágyát. Ennek okán az ürességet mindenképpen be akarja tölteni.
De mivel töltheti be ezt az űrt?
Az emberi lét legapróbb rezdüléseire fogékony érző lélekkel jóformán esélytelen, hiszen pontosan attól távolodott el. Akkor hát? Sokkal inkább hajlamos az egyszerűbb utat választani: képzetekkel, pótlékokkal kísérletezik. Felmelegített konzerv mítoszokkal, gumihősökkel, fogyatékos megváltókkal és árleszállított hősi eposzokkal létesít kapcsolatot. Vagyis Gyűrűk urával, Da Vinci kóddal, Atlantisz kultusszal és Superman-nel. Röviden: kábítószerekkel, toxinokkal, amelyeknek ő maga is a végzetes leépülés által áldozatává válhat.
Láthattuk tehát: minél többet utazik valaki kifelé, nagy eséllyel annál jobban fog eltávolodni önmagától.
Mi lehet akkor mégis az embernek való megmaradás receptje, vagyis a megoldás? A befelé utazás, melynek segítségével egyre közelebb kerülhet az ember a Világegyetemhez, illetve annak megértéséhez. A Világegyetemet csak befelé utazva, a lélek világából közelítve lehet megérteni. Szent Ferenc űrteleszkópok nélkül tartott kapcsolatot a Világegyetemmel, amikor hajnali párára, virágra és madarakra tekintve kozmikus összefüggésekre lelt. Távcsöve a természet volt, mely egyenesen a Teremtőhöz vezette. Őt, csakúgy, mint minden embert egy Égi Uralkodópár, a Nap és a Hold kísérte élete útjain. Nap és Hold, Fény és kölcsönzött fény. Mindkettő világít. Az ember, bár gyakran a sötétség vonzza, mégiscsak fényre vágyik. Ezért érez rejtélyes vonzalmat mind a Nap, mind a Hold iránt. S mivel a Nap és a Hold mögött csendesen mindig jelen van az az erőtér, amely felhelyezte az Ég Abroszára e két világítótestet, ezért az ember vágya (ha kimondatlanul is) rá is kiterjed.
Ez a csendesen jelenlévő erőtér: Isten.
Néhány gondolat a második jelképünkről, a Szent Koronáról
A Szent Korona felső részén, közvetlenül a legfelül elhelyezkedő kereszt alatt Krisztus képében maga a Teremtő Isten idéződik meg csillagokra emlékeztető jelcsoporttal, valamint a Nap és a Hold képével körülvéve. Vagyis kozmikus környezetben. Ebben az összefüggésben nehéz cáfolni: aki a Szent Koronára tekint, valódi távlatokat nyitva az Égre és Istenre néz. De a helyzet fordítva is igaz: a Szent Koronáról maga az Isten tekint le az emberre, vagyis kapcsolatba lép teremtményeivel. A Korona felső részét alkotó négy keresztpánt egyikének alsó tartományában egy zománcképen szintén kozmikus környezetben az Egyetemes Megváltó, Jézus Krisztus helyezkedik el. Ő az, aki egyszerre az Égi és Földi világ képviselőjeként, mintegy közvetítő szerepkörben az elölnézeti fronton összeköti a Korona felső, és az abronccsal megformált alsó részét. Vagyis földi közegbe hozza az Égi minőséget. Krisztusi szerepkör.
És amilyen szinten összeköti a Megváltó a két (evilági és túlvilági) létfokozatot, a megkoronázott király ugyanúgy közvetítői szerepkörben lép fel egy „emelettel” lejjebb. Akkor ugyanis, amikor a koronázási szertartás során a tizenkilenc figurális zománcképet tartalmazó, arkangyalokat, szenteket, és apostolokat megidéző beavató koronát a fejére, tehát az emberi szellemiség felségterületére helyezik, gondolkodása mintegy szervesül a Szent Korona lényegével: a Krisztus-központúsággal.
Ahogy az Atya a Fiú közvetítésén keresztül utat tört magának az abroncs világába, ugyanúgy a király közvetítése által az egész korona szellemisége áramlik le az emberlakta világba. Mindez azt jelenti, hogy az uralkodó számára ilyen formában már az evangéliumi tanítás fogja szolgáltatni az alapot, így tevékenységének fókuszba immár nem a hódítás, hanem a gyógyítás, nem a bosszú, hanem az Igazság fog kerülni.
Egyrészt tehát ezért szakrális uralkodó a magyar király, másrészt pedig azért, mert a Korona által szellemiségére Isten és a Kozmosz, vagyis olyan Univerzális nagyságrendet hordozó mérték-rendszer helyeztetett, ahol nincs tere a részlegességnek, így a relativizálásnak sem. Ezek egy arcát vesztett, sáremberek által uralt parazita-káini világban garanciák a Teljesség képviseletére, és a kormányzott földi világ Egyetemes nagyságrendben való kezelésére, valamint az Isteni törvények tiszteletére, betartására és betartatására. Ezek után talán nem is kell magyarázni, mitől szent a magyar korona…